– Látom, megtapasztaltad a különféle módokat, mellyel az ember leghűbb társa gazdagíthatja az életet – bólogatott a Császár.
Charlie a bolt hátsó lépcsőjén üldögélt, egész csirkéket húzott elő egy rekeszből és dobta Alvinnak és Mohamednek. Azok olyan erővel kapták el a csirkéket a levegőben, hogy a Császár, Betli és Lázár – utóbbiak a sikátor túlsó falánál várakoztak és gyanakodva szemlélték a pokolfajzatokat – össze-összerezzentek, mintha pisztolyt sütöttek volna el a közelben.
– Gazdagodás – dobott újabb csirkét Charlie. – Pontosan.
– Egy jó ebnél nincs jobb, hűségesebb barát – vélte a Császár.
Charlie hallgatott egy sort, mert a rekeszből nem csirkét, hanem egy hordozható mixert húzott elő. – Barát bizony – mondta. Mohamed rágás nélkül lenyelte a mixert, csak a kábel lógott ki a pofájából.
– Nem fáj neki? – érdeklődött a Császár.
– Takarmány – magyarázta Charlie, majd kísérőnek fagyasztott csirkét dobott Mohamednek, aki a kábellel együtt lenyelte. – Amúgy nem az én kutyáim. Sophie-é.
– A gyereknek kell állat – értett egyet a Császár. – Akivel felnőhet… bár ezek mintha már eleget nőttek volna.
Charlie bólintott, és egy nyolcvanhármas Buick generátort dobott Alvin mohó szájába. Fémes reccsenés, majd az eb böfögött egyet és farkát csóválva kért még.
– Sophie állandó kísérői lettek. Mostanra legalább arra betanítottuk őket, hogy őrizzék az épületet, amiben éppen van. Egy darabig el se mozdultak mellőle. A fürdetés elég nagy kihívás volt.
– Azt hiszem, Billy Collins költő írta: „Senki se szereti a vizes kutyát”.
– Ja, pedig neki valószínűleg nem kellett egy kislányt és két kétmázsás kutyát fürdetnie habfürdőben.
– De azt mondod, megenyhültek?
– Kénytelenek voltak. Sophie elkezdte az óvodát. Az óvónők nem nézték jó szemmel az óriáskutyákat. – Charlie egy üzenetrögzítőt hajított Alvinnak, aki elropogtatta, mintha kutyaropi volna; csak úgy záporoztak szájából a kutyanyálas műanyag szilánkok.
– Szóval mit csináltál?
– Kellett pár nap és jó sok magyarázkodás, de betanítottam őket, hogy az óvoda bejárata előtt ülve várják meg.
– És a személyzet engedte?
– Minden reggel lespricceltem a két kutyát azzal a gránit-textúrás sprayjel, és megmondtam nekik, hogy moccanás nélkül üljenek. Senki nem figyelt fel rájuk.
– És engedelmeskedtek? Egész nap?
– Csak fél nap, Sophie délben hazajön. És ígértem nekik egy kekszet.
– Mindennek ára van. – A Császár kivett egy fagyasztott csirkét. – Szabad?
– Csak tessék.
A Császár odadobta Mohamednek, aki egyetlen harapással lenyelte.
– Ez igen – mondta elismerően a Császár.
– Ez semmi. Ha propángázpalackot etetek velük, lángot böfögnek fel.