Határozott, elszánt léptekkel váltam ki az esti pihenőre vezényelt emberek közül, az őr meg sem állított, magabiztosságom láttán talán azt hitte, valami fontos feladatot kaptam. Elsiettem a konyha meg a többi melléképület mellett, egészen a katonák szállásáig, amelyek közül messze kirítt rézveretes oszlopú teraszával a parancsnoki épület.
Ajtaja előtt két őr posztolt, habozás nélkül mentem oda hozzájuk.
- A parancsnokkal kell beszélnem. Most, nagyon fontos ügyről van szó!
- Ki küldött, és miért? - kérdezte az egyik katona.
- Ha veled akarnék beszélni, akkor veled beszélnék, de nekem a parancsnokkal van dolgom - közöltem ellentmondást nem tűrő határozottsággal. Hiszen emberéletről volt szó!
Az őr kicsit meghátrált, a társa viszont határozottan félrelökött.
- Az istenektől való parancsnok urat esténként nem szabad zavarni!
- Nekem örülni fog! Ha pedig nem, akkor még mindig mondhatjátok, hogy ti kizártatok volna, csak éppen én megbabonáztalak titeket, hogy engedjetek be.
Az első fegyveres meghőkölt, és már emelte is maga elé kitárt tenyerét, a másik arcán is áthatott az aggodalom, én meg határozottan átvágtam közöttük.
- Ne idegeskedjetek, nem lesz belőle bajotok! - nyugtattam még őket, és beléptem a parancsnok szállására.
Szép, nagy szoba volt, a falon az elmaradhatatlan szőnyegek sok színben, bár futólag is megállapíthattam, hogy gyengébb minőségben, mint amilyenhez a Merh'Ameth palotájában szoktam. Az egyik falnál végig párnák, pár festett, rézveretes faláda ruháknak és talán fegyvereknek, ez volt a teljes berendezés. A parancsnok a falnak vetett háttal ült, és éppen vacsorázott, jöttömre felkapta a fejét.
- Kivagy, és hogy merészelsz megzavarni?- csattant fel, félrelökte a tálat, és már nyúlt is széles pengéjű kardjáért.
- Fehéraranypartról származom, és ismerem az üvegkészítés titkát.
Csak ennyit mondtam, többet nem volt szándékomban, de ha akartam volna, se igen beszélhettem volna tovább, mert addigra már felállt, és baljával megragadta a torkom. Csillagokat láttam, és csak remélhettem, belépőm elég hatásos volt, és nem öl meg azonnal.
- Mit fecsegsz össze-vissza? - sziszegte az arcomba, és megállapíthattam, hogy errefelé a higéniás szokások erősen eltérhetnek a fővárositól, ez az illető legalábbis már igen régen moshatott fogat. - Beszélj! - rázott meg, ám nem engedte a torkomat, egy szót sem tudtam kipréselni.
Szép lassan elkezdtem megfulladni, de akkor végre valami felismerés csillant meg a szemében.
- Hé, te vagy az az új elítélt! A délután utánakérdeztem, mit követtél el, tudom, hogy varázsló vagy, de én nem félek tőled! - lökött el, hogy elterültem a padlón. - Én nem hiszek az ostoba babonákban, felvilágosult ember vagyok, nem ostoba, ganajos lábú barom, mint ezek a disznók! Én jól tudom, hogy elefántcsont nélkül semmit sem ér a varázserőd, nem tudsz ártani nekem.
- Nem tudok ártani, már csak azért sem, mert nem vagyok varázsló. Egyszerűen csak Feltéraranyparton születtem, ezért hisznek rólam sok hülyeséget. De ez mind nem igaz, csak az, hogy én ismerem az üvegkészítés titkát - tápászkodtam fel a földről.
A szeme résnyire szűkült, és önkéntelenül is a száján át vette a következő levegőt. Végre eljutott az agyáig, hogy miről beszélek.
- Tudsz üveget készíteni? Nem hiszem, bizonyítsd be! - kapta fel cserépkupáját a földről. - Nesze, változtasd üveggé, vagy lecsapom a fejed!